Prof Bajory Zoltán

urológus, andrológus

dr-bajory-zoltan
Szakterület: Urológiai, andrológiai ;s szexológiai magánrendelés
Nyelvismeret: angol
Rendelési idő: Csütörtök 15:30- 19:00 Bejelentkezés: +36 70 202 8312

Bajory Professzor az SZTE Urológiai Klinikájának tanszékvezető egyetemi tanára. 2003-ban szerzett Ph.D. minősítést, summa cum laude minősítésű tudományos munkájában a húgyhólyag mikrocirkulációját kutatta. 2016-ban az MTA doktora címet kapta, Orvosi Tudományok, Urológia témakörben „Az urogenitális szervek mikrocirkulációját érintő kórállapotok tanulmányozása és kezelése.” témában.

Mikroszkópiás módszert dolgozott ki, amely alkalmas a húgyhólyag és a here kisereiben a vérkeringés-zavar élőben történő vizsgálatára. Ezzel a módszerrel kimutatta, hogy a nitrogén-monoxidnak, valamint az érfal belső rétegéből származó endothelinnek szerepe van a kiserek vérkeringés-zavarának kialakulásában. Leírta, hogy a húgyhólyag falának vékonybéllel történő részleges pótlása esetén a húgyhólyagon belüli nyomásemelkedés a béleredetű rész kisereiben nagyobb vérkeringés-változást okoz.

Különböző eredetű vizelettartási rendellenességben szenvedő nőkön végzett műtétek után tanulmányozta a sebészi kezelés eredményeit és szövődményeit. Megvizsgálta, hogy e műtétekhez milyen szalagtípusok használhatók biztonságosan, és megállapította, hogy kiváló eredményesség érhető el velük, és a szövődmények is ritkák.

 

Több speciális műtéti módszert honosított meg itthon. Különös gondot fordít a minimálisan invazív beavatkozások végzésére, illetve a helyreállító plasztikai műtétek specialistája.

 

Betegellátási tapasztalat:

1995-: urológiai ambuláns, szakrendelői és klinikai fekvőbeteg szakellátás.
2010-: andrológiai ambuláns és fekvőbeteg szakellátás
2011-: Fázis II. és III. és posztmarket klinikai gyógyszerviszgálatok vezető
vizsgálója

 

Vezetői tapasztalat:

2008-: „A felsőoktatás rendszer szintű változásaihoz kapcsolódó rövid ciklusú
képzések a Szegedi Tudományegyetemen”, HEFOP project vezető oktatója
2008-: SZTE Urológiai Klinika mikrokeringési kutatócsoport vezetője
2009-2016: Magyar Kontinencia Társaság vezetőségi tag
2010-: Magyar Kontinencia Társaság Régionális Centrumának vezetője
2010-: SZTE Urológiai Klinika inkontinencia munkacsoport vezetője
2011-: gyógyszervizsgálatok vezető vizsgálója
2012-: SZTE Urológiai Klinika külső nemiszerv rekonstrukciós sebészeti
munkacsoport vezetője
2012-: Magyar Urológus Társaság (MUT) vezetőségi tag
2012-: MUT Urogynecológiai Szekció vezetőségi tag
2013-2014: MUT Alföldi Szekció (MUTASZ) elnöke
2013-2015: SZTE Urológiai Klinika igazgatóhelyettese
2015-: SZTE Urológiai Klinika igazgatója
2015-: SZTE Urológiai Grémium vezetője
2015-: SZTE Andrológiai Grémium vezetője
2016-: A Szegedi Urológiáért Alapítvány elnöke
2017-: A Szakmai Kollégium Urológiai Tanácsának elnöke

 

Műtéti szakterülete és specializációja:

 

Teljeskörű urológiai és andrológiai, nyílt, endoszkópos és laparoszkópos műtéti tevékenység

  • prosztata és húgycső lézer vaporizáció (bemutató műtétek)
  • transszexuális nemmegváltoztató műtétek
  • radikális cystektómia és bélhólyagképzés
  • nyílt radikális prosztatektómia
  • laparoszkópos műtétek (radikális prosztatektómia, radikális nephrektómia,
    vesereszekció, pyelonplasztika, retinealt here eltávolítás, adrenalektómia,
    retroperitoneális lymphadenektómia, ureterreszekció, lágyéksérv plasztika)
    (bemutató műtétek is nemzetközi konferenciákon)
  • műsphincter beültetés (elsőként Magyarországon, bemutató műtétek is)
    anti-inkontinencia (TVT, TOT) műtétek (bemutató műtétek)
  • férfi anti-inkontinencia szalag beültetés (bemutató műtétek)
  • vazelin pénisz miatti lebenyplasztikai rekonstrukciók
  • nyílt szívműtéttel kombinált vese tumorthrombus eltávolítás
  • pénisz tumor miatti reszekció és esztétikus rekonstrukció, szájnyálkahártya
  • átültetéssel vagy glans elforgatással (műtéti bemutató)
  • pénisz szétbontásos (disassembly) sebészete
  • Peyronie betegség miatti pénisz plasztikai műtétek
  • v. dorsalis penis ligatúra és kiegészítő kollaterális véna sclerotizálás
    (elsőként Magyarországon)
  • nyílt húgycsőplasztikák, szájnyálkahártya beültetéssel

 

Új műtéttechnika kidolgozása:

  • pénisz bőr rekonstrukciója, egy ülésben, nyeles, kétoldali scrotális lebenyekkel (publ.: J Sex Med, 2013)

 

Díjak:

1999: Különdíj: Magyar Kísérletes Sebészeti Kongresszus, Szeged.
2000: Legjobb poszter díj: XV. EAU Kongresszus, ESRU meeting, Brüsszel.
2010: A Magyar Urológia 2009 évi legjobb közleménye: Debrecen, MUT.
2014: Második Karl Storz díj, a legjobb pószter prezentációért, CEM-EAU, Krakkó.
2015: A Magyar Urológia 2014 évi legjobb közleménye (társszerző): Budapest, MUT
2015: Első díj: Medis Awards for International Medical Research/Urology, Zágráb.

 

Oktatói munka:

 

1998-: orvostanhallgatók urológiai gyakorlati oktatása
2000-2002: műtős szakasszisztensek urológiai oktatása (tantermi előadás,
vizsgáztatás)
2003-: urológus rezidensek oktatása (tantermi előadás, SZFTP)
2005-: urológiai rezidensi képzésre pályázók felvételi vizsgáztatása
2005-: egyetemi szakdolgozatok bírálata
2005-: sebészeti rezidensek műtéttani alapképzésében az urológiai
alapismeretek gyakorlati oktatása, tankönyvben társszerzőség.
2007-: az urológiai laparoszkópia elméleti és gyakorlati oktatása rezidenseknek
és urológusoknak (Sebészeti Műtéttani Intézet, Szeged)
2007-2011: ápolónők képzése (urológiai műtéttan, viszgáztatás) (Kossuth
Zsuzsanna Szakközépiskola)
2007-: Tantermi előadások orvostanhallgatóknak (urológia, magyar és angol
nyelven) (SZTE)
2007-: Az SZTE Urológiai Klinika Ph.D. program témafelelőse (SZTE, ÁOK,
Szeged)
2008-: Szakdolgozati tutor (Urológiai Klinika, SZTE, ÁOK, Szeged)
2009-: egyetemi szigorlatoztatás (urológia, SZTE, ÁOK)
2009: Ph.D. értekezés hivatalos bírálója, SE (Dr. Szendrői Attila, SE, urológia)
2009-: Szakorvosi Felkészítő és Továbbképző Program (SzFTP) szervezője, oktatója
2011-: Urológiai Szakvizsga Bizottság állandó tagja
2012: Szakdolgozati opponens: (Hajdú Erzsébet orvostanhallgató, SZTE)
2012: Ph.D. értekezés hivatalos bírálója,SE (Dr. Horváth András, SE, urológia)
2012-: Ph.D. témavezető SZTE, ÁOK
2012-: SZTE Skills Központ urológiai képzési tematikájának kidolgozója, a
gyakorlati képzés megszervezője, vezető oktatója
2013-: European Board of Urology (EBU) Szakvizsga Bizottsági tag
2013-:„Szexuális Medicina” szabadon választható egyetemi kurzus
meghírdetője, szervezője és oktatója (SZTE, ÁOK)
2013: Habilitációs pályázat hivatalos bírálója, PTE (Dr. Kiss András, Heim P.
Kórház, gyermekurológia)
2014: végzett Ph.D. hallgató: Dr. Rosecker Ágnes (SZTE, Urológia)
2014-: Ph.D. témavezetés (Dr. Fekete Zoltán, Dr. Rácz Tibor)
2014: Ph.D. értekezés bíráló bizottság titkára, SZTE ÁOK (Dr. Kovács Béla, Bp.)
2014-: TDK pályamunka bírálója (Demus Kristóf, SZTE, ÁOK)
2014-: TDK zsűritag (SZTE)
2014-: Urogynecológiai licensz vizsgára felkészítő program (SE), szervező, oktató
2014-: Tantermi előadás medikusoknak (Semmelweis Egyetem, Budapest, urológia)
2014: Szegedi Szabadegyetem felkért előadója
2014: Ph.D. szigorlati bizottság tagja (Holger Gerillus, SZTE, ÁOK)
2016: Habilitációs pályázat hivatalos bírálója és bizottsági tagja, PTE ÁOK, (Dr.
Szántó Árpád, PTE Urológiai Klinika)
2016: tankönyrészlet szerzője, Textbook of Urology, Tumours of the Bladder
2016: egyetemi jegyzet, Urológia Esszenciális, társszerkesztő
2017: MTA doktora pályázat hivatalos bírálója (Tenke Péter, Délpesti Kórház)

 

Kézirat és pályázat bírálói tevékenység:

 

2002-: European Surgical Research
2002-: Magyar Urológia
2007-: OTKA pályázatok
2010: The National Foundation for Science, Higher Education
and Technological Development of the Republic of Croatia
2014-: The Journal of International Medical Research
2015-: The Journal of Acute Diseases

 

Tudományos közélet:

 

1995-: Magyar Orvosi Kamara (MOK) tagja
1995-: Magyar Urológus Társaság (MUT) tagja
1999-2002: Egészségügyi Minisztérium Egészségügyi Felsőoktatási Ifjúsági
Bizottságának (EFIB) tagja
2000-: Európai Urológus Társaság (EAU) tagja
2001: Európai Endourológus Társaság tagja
2004-: Magyar Tudományos Akadémia (MTA) köztestületi tagja
2006-: Amerikai Biográfiai Intézet „Research Board of Advisors” tagja
2008-: Magyar Kontinencia Társaság tagja
2009-2016: Magyar Kontinencia Társaság vezetőségi tag
2009-: Magyar Szexuális Medicina Társaság tagja
2010-: Magyar Andrológiai Tudományos Társaság tagja
2010-: MTA-SZAB Kísérletes Orvostudományi Munkabizottság alapító tag
2011-2017: A Szakmai Kollégium Urológiai Tanácsának titkára
2011-: A Szakmai Kollégium irányelvfejlesztő munkacsoportjainak tagja (nem izominvazív hólyagtumorok, izominvazív hólyagtumorok, inkontinencia, urotraumatológia)
2012-: MUT és Magyar Nőorvos Társaság (MNT) Urogynecológiai Szekció
vezetőségi tag
2012-: MUT vezetőségi tag
2012-: SZTE ÁOK Skills Bizottság tagja
2013-: A Magyar Urológia folyóirat szerkesztőbizottsági tag
2013-2014: MUT Alföldi Szekció (MUTASZ) társalapító, elnök
2016-: Journal of Acute Diseases folyóirat szerkesztőbizottsági tag
2016-: A Magyar Andrológia folyóirat szerkesztőbizottsági tag
2017-: A Szakmai Kollégium Urológiai Tanácsának elnöke

 

Publikációk MTMT link>>
Tudományos folyóiratcikk: 40 | Könyvrészlet: 6 | Felsőoktatási tankönyv részlet: 5 (idegen nyelven: 2), 1 jegyzet

Munkatársaink